életmód

Lelki önvédelem korszakunk forgatagában IV.

Bizonyos szempontból érdemes lett volna együtt tárgyalni az általános, valamint a középiskolai éveket, azonban mégis tetten érhetőek olyan különbözőségek, amelyek miatt ez utóbbinak különálló fejezetet szentelünk. Korábban taglaltuk, hogy a középiskolai tanulmányok által jelentett legnagyobb kihívás szortírozni lényeges és lényegtelen között, ugyanis az itt közvetített tananyag hazánkban mondhatni teljesen inadekvát módon került összeállításra. A középiskolában

Tovább olvasom

Lelki önvédelem korszakunk forgatagában III.

Az előző részben arról beszéltünk, hogy miként lehetséges csökkentenünk az óvodáskorú gyermekünket érő stresszhatást a mindennapok során, most pedig rátérünk arra, hogy milyen szempontokat érdemes és fontos figyelembe venni az általános iskolában töltött évek alatt. Már említettük, hogy a jelenlegi magyar közoktatási törvények egyáltalán nem teszik lehetővé a gyermekbarát oktatási módszerek térnyerését, így szülőként voltaképpen

Tovább olvasom

Lelki önvédelem korszakunk forgatagában II.

Az előző fejezetben általánosságban beszéltünk a gyermekeket érintő legfontosabb stresszfaktorokról, így most részletesebben is folytathatjuk gondolkodásunkat ezen a vonalon. A következő problematikus pont a tananyag kapcsán annak nemcsak horribilis mennyisége, hanem rendkívül gyenge minősége. Alapvető szabály kellene legyen (és ezt oldotta meg, legalább valamilyen szinten a Waldorf), hogy ne kelljen olyasmit tanulni (gyakorlatilag semmi olyasmit),

Tovább olvasom